Hogyan készítem én?

A számítógép megoldja ezt is – gondolhatjuk -, s épp ezért a legtöbben csak letöltenek egy programot, és uccu neki, ráengedik a gépet a fényképekre. Az eredmény nagy átlagban elkeserítő. Mi ennek az oka?

A képépítés mechanizmusa. A szoftver automatikusan dolgozik, a főképet mozaikelemnyi részekre bontja, veszi ezen elemek átlagolt színét és próbál keresni egy hasonlóan átlagolt háttérképet. Rendszerint nem talál, vagy épp túl keveset.
A program ezután vagy egy kevésbé oda illőt rak be, vagy a jó színű háttérképet sűrűn ismétel. Mindkét eset rontja a végeredményt. Ehhez a módszerhez több ezer különböző színű-tónusú háttérkép szükségeltetik (pl. egy arcképhez rengeteg „bőr színű” képünknek kellene lenni).

Az általam kidolgozott ún. Bervinn-módszer normál fotóalbumokhoz van optimalizálva, már 50-100 kép esetében is elérhető a szép mozaikhatás. Minden képet egyedileg kezelek, s a készítés közben azt tartom fontosnak, hogy a végeredmény jól nézzen ki, egy önálló alkotás legyen a pusztán szoftveres termék helyett.

A fenti két kép alapja ugyanaz a fénykép, a háttérbe ugyanaz a 120 db gyermekfotó került. A hagyományos módszerrel készített bal oldali mozaik kicsiben még csak mutat valahogy, de kinagyítva már szétesik kép. Ráadásul a mozaikelemek mérete is 1 cm alatti, és az a végső nyomaton már élvezhetetlen lesz. Ezzel szemben a jobboldali mozaikon az elemek 2 cm-nél is nagyobbak, így biztosan felismerhetőek lesznek. Tehát mind a nagy kép, mint az apró részletek élvezhetőek lesznek!

Pár további, kattintásra nagyítható példán keresztül mutatom be a két eljárás közötti különbséget. Bal oldalt a kizárólag szoftveres úton készített képek, jobb oldalt pedig az általam egyedileg szerkesztett mozaikok. Adott kép mindkét variációjánál ugyanazzal a háttérkép állománnyal dolgoztam, ez minden esetben átlagos számú képet jelentett (egy-két százat).